szinek-pszichologiaja-2

A színek pszichológiája 2

A színeknek kulcsfontosságú szerepe van az életünk legtöbb területén. A lakásunkban lévő színek árulkodnak a világhoz való hozzáállásunkról, befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket. A minket körülvevő színek le tudják csillapítani az elménket vagy éppen hogy energetizálnak. Hatnak a hangulatunkra, egészségünkre és a boldogságunkra is. A színek pszichológiája dióhéjban.

A pirosat, a sárgát, a zöldet és a kéket már az előző cikkből ismerhetjük. Lássuk hát, mit tartogat számunkra a többi főbb ismert szín!

Narancssárga

A narancssárga a leginkább megosztó színek közé tartozik, sok esetben vagy „utálom”, vagy „szeretem” szín. A piros és a citromsárga keveréke, így ezekhez hasonlóan figyelmeztető hatása van. Stimulálja az ideg-és immunrendszert, Aktivitásra sarkall és növeli az étvágyat. Ugyanakkor sugall megbízhatóságot, barátságosságot és melegséget is. Egyes esetekben elősegítheti a szocializációt is, hiszen vidám, optimista és játékos szín, amely egyből felhívja magára a figyelmet.

A narancs a boldogság, lelkesedés színe. Energikus, melegséget áraszt és izgalomba hoz. A változás, és a fiatalosság is kapcsolódik hozzá, sőt, egyes árnyalataihoz köthető a jólét, kifinomultság is. Vizuálisan szűkíti a teret is, így felhasználásával emiatt, és a nagyon kétélű megítélése miatt is érdemes csínján bánni, de a nagyon pontos árnyalatválasztás talán a narancssárgánál a legfontosabb.

Híres cégek, akik a narancssárgát használják: Fanta, Nickelodeon, JBL, MasterCard, Etsy, stb… 

Rózsaszín

Az élénk rózsaszín tettre ösztönöz és a piroshoz hasonlóan növelni tudja a vérnyomást, a szívritmust és a pulzust is. Ugyanolyan vidám, izgalmas és energikus szín, mint a piros, bizonyos árnyalatai pedig a narancshoz hasonlóan fiatalosnak számítanak. Ezzel ellentétben a halvány rózsaszín nyugtató hatású, sokkal több van benne a fehér tisztaságából és nyugalmából, mint az energikus vörösből, így a halvány rózsaszín kimondottan kiegyensúlyozott és harmonikus. Erősíti a cukor utáni vágyat is, sőt, a sütemények is finomabbnak tűnnek rózsaszín tányéron tálalva.

A rózsaszín manapság a romantika és persze a nők színének számít. Érdekes módon azonban ez a történelem során sokáig másként volt, sőt, egyes területeken még ma is kimondottan férfias színnek számít a rózsaszín. Kínában pedig nem is ismerték, míg az európaiakkal nem találkoztak. A szavuk rá is „idegen szín”-t jelent. Nálunk azonban a gyengédség, kifinomultság a báj és a nőiesség színe.

Híres cégek, akik a rózsaszínt használják: LG, Barbie, Cosmopolitan, T-Mobile…

Lila

A lila az elegancia, a királyság színe. A királyi palástokat gyakran lila kelméből készítették, mivel az egyik legnehezebben előállítható festéknek számított, és mint ilyen rendkívül értékes volt és csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Könnyen művinek hathat, hiszen a természetben ritkán fordul elő. Nőies és romantikus, de ugyanakkor sokkal erősebb a rózsaszínnél. A szépségipar előszeretettel használja, de sokszor választják tinilányok és a nagyon kreatív, különc emberek is.

A lila egy rendkívül karakteres, erős szín, amivel érdemes csínján bánni. Ötvözi a vörös dinamikáját és a kék hűvös nyugalmát. Így szintén kreativitásnövelő hatású, a pasztelebb árnyalatok nyugtatóak az idegek és az elme számára. Ugyanakkor, talán épp azért, mert két ilyen ellentétes hatású szín keveréke, kapcsolódik hozzá a rejtélyesség, a misztikum, de bizonyos árnyalataihoz még a bölcsesség is.

Híres cégek, akik a lilát használják: Milka, Twitch, Cadbury, FedEx, Avid, stb…

Barna

A barna a stabilitás és a megbízhatóság színe. Lévén, hogy a természetben a zöld mellett leginkább gyakori szín, nyugtató és harmonizáló hatású. Az organikus és természetes dolgok színe, és a földdel való kapcsolatot is szimbolizálja. Alapvetően meleg árnyalatú, így harmóniát, nyugalmat és elégedettséget sugároz, azonban a hűvösebb árnyalatai már inkább a depresszióhoz, szomorúsághoz társulnak.

A barnához elsősorban a természetesség, barátságosság, nyugalom fogalmai kapcsolódnak. Semleges szín, így a közhiedelemmel ellentétben a megfelelő árnyalatválasztások mellett majdnem minden más színnel együtt jól tud mutatni. A barna mélységet, eleganciát és jólétet sugall, egyes árnyalatai pedig kimondottan az eleganciához és a luxushoz kötődnek.

Híres cégek, akik a barnát használják: M&M’s, Nespresso, UPS, Louis Vuitton, Hershey…

Fehér

A fehér a tisztaság színe. Szimbolizálja a teljességet is, hiszen a fehér fény is az összes többi színű fény egyidejű jelenlétéből jön létre. Békét és nyugalmat áraszt, a tökéletesség és az ártatlanság színének tartják a nyugati kultúrkörben, míg például japánban a gyász és a halál színe. Az egyik legnépszerűbb színnek számít, például a legtöbbet eladott pólószín a fehér és a legtöbb színárnyalata a fehérnek van a kereskedelmi forgalomban levő tárgyak között. Optikailag tágítja a teret és növeli a tárgyakat

A fehér egy nagyon szelíd, nyugtató hatású szín. Szimbolizálja az új kezdetet, a békét és a harmóniát. Támogatja a szellemi tisztaságot is, az akadályok elhárítására és a gondolataink, tereink tisztítására ösztönöz. Természetesen semleges szín, így gyakorlatilag bármilyen szín bármely árnyalatával jól mutat, igazi „jolly joker”. Azonban túlzott mennyiségben nyomasztóvá és élettelenné válhat. Viszont egyéb színekkel minimális mennyiségben kombinálva rendkívül modern, tiszta érzetet kelt.

Szürke

A szürke a tökéletes semlegesség színe. Éppen ezért univerzálisan felhasználható, és rendkívül gyakori. Nagy mennyiségben, vagy túl erős árnyalatokban a szürke is nyomasztóvá válik, azonban egyéb, élénk színekkel remekül fel lehet dobni. A semlegesség mellett a kompromisszum színének is tartják, talán mert két igen erőteljes szín keveréke: a feketéé és a fehéré.

A szürke hűvös eleganciát sugall. Az értelem, a bölcsesség és a tudás színe, igazi klasszikus és előkelő. Erősebb, sötétebb árnyalatai a melankóliát, érdektelenséget és a pesszimizmust szimbolizálják. Hatása megfelelő használat mellett nyugtató, azonban a kiegészítő színek rendkívül fontosak. Máskülönben túl hivatalossá és nyomasztóvá válik. Ettől függetlenül konzervatív és tekintélyt parancsoló szín.

Fekete

A fekete talán a legkarakteresebb az összes szín közül. Sok másik színre is igaz volt, hogy érdemes nagyon kis óvatosan használni, de a feketére mindez hatványozottan vonatkozik. Rossz felhasználás mellett depresszív, nyomasztó, gyászos hatást kelt, és mivel a legtöményebb szín mind közül, a feketéből már sokkal kevesebb is elég, hogy elérje ezt a hatást. Ugyanakkor a fekete az elegancia időtálló színe, amely optikailag karcsúsít, illetve az intelligencia, a hatalom és az erő is kapcsolódik hozzá.

A fekete a színek hiányát jelenti, az ősi űrt, és az ürességet, amely beszippant. Ennek megfelelően sok babona kötődik hozzá, a nyugati ember számára a fekete a gyász és a halál színe. Ha fekete dobozzal találkoznak, az emberek hajlamosak súlyosabbnak ítélni, mint az ugyanakkora fehéret, vagy bármely más színűt. Ugyanakkor a színek teljes hiányának köszönhetően a fekete hordoz magában egy bizonyos nyugalmat is, és más, élénkebb és fakóbb színekkel kombinálva egyaránt nagyon jól tud mutatni.

Feltűnt, hogy a fehérnél, a szürkénél és a feketénél nem soroltam cégeket, akik ezeket a színeket alkalmazzák? Az nem véletlen 🙂 A logók általában nem csak egy, hanem több színvariációban is készülnek. Többféle felhasználásra is, de alapvetően kell, hogy legyen belőlük sötét és világos verzió, sőt, fekete-fehér is, annak érdekében, hogy a hagyományos nyomtatótól kezdve a nagy molinókig mindenhol jól mutathasson. Ezt a három színt tehát szó szerint mindenki használja!

Az első részt itt találod, ha lemaradtál volna róla!