A színek pszichológiája

A színeknek kulcsfontosságú szerepe van az életünk legtöbb területén. A lakásunkban lévő színek árulkodnak a világhoz való hozzáállásunkról, befolyásolják hangulatunkat és viselkedésünket. A minket körülvevő színek le tudják csillapítani az elménket vagy éppen hogy energetizálnak. Hatnak a hangulatunkra, egészségünkre és a boldogságunkra is. A színek pszichológiája dióhéjban.

Ezek mellett a színek a pszichológiai reakcióinkat is befolyásolják. Például egy kék szobában az ember sokkal inkább érzi magát nyugodtnak és kiegyensúlyozottabbnak, mint pl. egy pirosban. A sárga pedig hiába a vidámság és az optimizmus színe, a sárga szobákban az emberek hamarabb jönnek ki a béketűrésükből és a kisbabák is gyakrabban sírnak. Ezt a hatást a marketingesek is sokat tanulmányozzák és az eredményeket munkájuk során felhasználják.Nem hiába a márkák egyik legalapvetőbb jellegzetessége a színvilág, amely segíti az adott brand felismerését.

Egy kutatás szerint a vásárlók 85%-a a termékek színe alapján dönt, vásárlásaink pedig 93%-ában az áru kinézete alapján történik. 80%-uk vallja, hogy a színek segítenek, hogy felismerjék a márkát. A színes (és jó fotóval rendelkező) hirdetéseket pedig 42%-al többen olvassák, mint a fekete-fehéret (a kép nélkül hirdetett termékek pedig borzasztóan nehezen kelnek el).

Nyilván kulturális eltérések vannak a színek jelentését illetően a Föld különböző pontjain, de az emberekből bizonyos hatásokat mégis kiváltanak az adott színek még ettől függetlenül is.
Lássuk, melyik szín hogyan hat ránk!

Zöld

zold-szin

A zöld nyugtató hatású, enyhíti a a depressziót és a szorongást. Ez nem csoda, hiszen ez a természetben leggyakrabban előforduló szín. Amire, ha mi nem is emlékszünk, az agyunk attól még nem felejtette el: a zöldet a legpihentetőbb színek közé sorolják. A zöld környezetben dolgozók például ritkábban panaszkodnak hasfájásra.Hasonló okokból zöld a műtős ruha is, illetve használnak a kórházakban több zöldet. Az emberi szem számára a legkönnyebben észrevehető és megkülönböztethető szín.

Jellemzően az egészség, a nyugalom, a természet és a béke színe. Ennek megfelelően sok egészséggel, illetve biotermékekkel foglalkozó cég használja, ugyanakkor a pénzügyi szektor elsődleges színe is a zöld. Színkombinációban leginkább a sárgával harmonizál, de a kékkel is a természetességet harmóniát áraszt.

Híres cégek, akik a zöldet használják: Spotify, Starbucks, Animal Planet, BioFitt, OTP, Benu, stb…

Piros

A piros egy erős, karakteres szín, amely dinamikus, kalandos. Hatása ennek megfelelően energetizáló és ösztönző, de ha túl sok van belőle, az idegességet, ingerlékenységet okozhat. Szimbolizálja ugyanakkor a szenvedélyt, a szerelmet, az erős érzelmeket is. A piros a leginkább figyelemfelkeltő szín, például a piros autókat gyakrabban lopják, és gyakrabban szenvednek baleseteket.

A piros szín hatására megemelkedik az adrenalinszint, ösztönzi a gyors döntéseket. A sötét árnyalatatok dühöt, erőt és bátorságot is kifejeznek, de szintén a piros a veszély színe is (talán ezért emelkedik meg hatására az adrenalinszint). Az élelmiszeriparban az étvágy fokozására használják, az áruházak és reklámok pedig figyelemfelkeltő hatását aknázzák ki, amikor az akciókat rendszerint piros színnel jelölik.

Híres cégek, akik pirosat használnak: Coca-Cola, Netflix, Lego, Nintendo, RedBull, Youtube, Canon, stb…

Kék

A kék az a szín, ami folyamatosan jelen van az életünkben: A víz és az ég színe, ráadásul nagyon népszerű és az egyik legkevésbé nemhez kötött szín: férfiak és nők egyaránt szívesen hordják. Gyakran használjuk a tisztaság, a levegő és a víz jelképeként is. A világi uralkodók színe volt, ami az égi származásra utal. 

Nyugtató kémiai anyagok termelését indítja el a testünkben, ezért gyakran használják hálószobában. Békét és nyugalmat áraszt, megbízhatóságot és intelligenciát sugall. Növeli a hatékonyságot és az intuíciót. Talán ezért is az egyik legtöbbet használt szín az irodákban is. Kutatások bizonyítják, hogy kék szobában az emberek sokkal hatékonyabb munkát tudnak végezni, a súlyemelők pedig nagyobb súlyt képesek megmozgatni.

Híres cégek, akik kéket használnak: Ford, HP, Dell, Facebook, PayPal, Skype, Pfizer, Microsoft, stb…

Sárga

Hasonlóan a piroshoz, a sárga a másik szín, ami mindig kiugrik a környezetéből és vonzza az ember tekintetét. A természetben ugyanúgy jelöl veszélyt, pl. hüllők, rovarok testén fellelhető sárga szín a többi állat távoltartására szolgál, illetve jelzi az esetleges veszélyt. De például ragadozóállatok szemszíne is sokszor sárga, sárgás árnyalatú.

Mindemellett azonban a sárga az optimizmus, a vidámság színe. Melegséget és energiát sugall, ösztönző hatása van a kommunikációra és a mentális folyamatora is, stimulálja az idegrendszert. Inspiráló és kreativitásnövelő hatása is van. Növeli az étvágyat is. Szimbolizálja a napsütést, boldogságot és erőt ad. Figyelemfelkeltő jellege miatt szívesen használják logókban és a brandben.

Híres cégek, akik sárgát használnak: McDonalds, Ferrari, Shell, Hertz, DHL, Nikon, Subway, stb…

A második részt itt találod.