Az év színei 2021-ben

A Pantone Intézet minden évben választ egy „Év színét”. Idén rendhagyó módon nemcsak egy, hanem két színt is meghirdettek. A „nyertesek” tökéletesen harmonizálnak egymással, figyelemfelkeltőek és esztétikusak együtt. Lássuk tehát, milyen színek lesznek meghatározók idén, mik az év színei 2021-ben!

De mi is ez az egész?

Valaha, réges régen egy messzi-messzi galaxisban még nem voltak általánosan elfogadott színrendszerek. Ez azt jelentette, hogy minden gyártott grafikai felület színvilága az adott termék nyomdájában alkalmazott technikától függött. Tehát egy adott termék megjelenésében komoly különbségek jelentkezhettek a színárnyalatokban, nem volt egységes színhasználat, így egységes megjelenés sem. Majd jött egy Lawrence Herbert nevű férfi, aki 1962-ben vált a Pantone nevű vállalkozás tulajdonosává. Ekkor a cég még kozmetikai vállalatok számára gyártott színkártyákat, Herbert azonban felismerte a nyomdai színhasználati problémát és megoldást fejlesztett ki rá: egy sztenderd színskálát, a Pantone Illesztő Rendszert (Pantone® Colour Matching System).

Ezzel, semmi kétség, a Pantone forradalmasította a grafikai tervezés és nyomdai kivitelezés együttműködését. Az új rendszernek hála a tervezés és a gyártás között sikerült a különbségeket a minimálisra csökkenteni. Hogyan? Tizenkilenc alapszín keverésére épülő rendszert fejlesztettek ki, amelyben a konkrét színeket betűkkel és számokkal jelölték meg.

Példának vegyük a „PANTONE P 10-8 C” kódolású színt.

(forrás: pantone.com)


Ez a szín a nyomdában használt négyféle színű festék (cián, magenta, citromsárga, fekete) az alábbi módon nyerhető ki:
C (Cyan): 0%
M (Magenta): 27%,
Y (Yellow): 100%,
K (BlacK): 0%
A világ bármely pontján a nyomdafestékek ilyen arányú keverése egyeztetés nélkül is ugyanazt a színt jelöli: egy kellemes, élénk, vidám narancsos-aranysárgát, nevezetesen a Pantone P 10-8 C-t. Ugye, milyen szuper?

A Pantone színskálák nyomtatott formában is léteznek, legyezőként összekapcsolt keskeny kartonlapok formájában. Aki valaha is szerette volna átfesteni a falát, biztos látott már hasonlót: a falfestékek színmintái is ilyenféleképp néznek ki. A Pantoné annyiban másabb, hogy ezeken több ezer színnégyzet található, mindegyik a kódjaival és a nyomdai alapszínek százalékos összetételével szerepel a lapon.

Pantone színskála (forrás: pantone.com)

Az év színe

2010 óta a Pantone minden évben megválasztja a következő év színét, melyről titkos találkozók döntenek. A szín elméletileg valamilyen formában kapcsolódik az adott évhez, illetve meghatározóvá válik mindenféle iparágban, amelyben a látványnak, a színeknek fontos szerepe van. Így természetesen a grafika, webdesign területén is. 2021-ben pedig nem csak egy, két év színében is gyönyörködhetünk. Főleg, hogy remekül összeillő és kombinálható színekről van szó, amelyek univerzálisan jól mutatnak minden felületen. Ezek pedig (dobpergés!) a következők : A 13-0647 Illuminating névre hallgató napos sárga és a 17-5104 Ultimate Gray elnevezésű klasszikus szürkéje.

A Pantone Intézet hangsúlyozta, miként rímel a két szín egymásra. A szürke a biztos alap, amelyre lehet építeni, hiszen hatalmas megtartó erővel bír, ugyanakkor gyakorlatias és célratartó. A sárga azonban egészen más, felemelő, a nap sugarait idézi, ezáltal pozitív kisugárzása van és reménnyel tölt el. Ahhoz, hogy ebben a nehéz időszakban a lehető legjobb állapotban tudjunk maradni és sikeresen küzdjünk meg a nehézségeinkkel, mindkettőre szükségünk van. Két lábbal a szilárd, biztonságos földön, arcunkat a nap melengető fénye felé fordítva bizakodóan tekinteni a jövőbe. A 2021-es év színei ezt a szimbolikát követve született.

S hogy ez a két szín milyen szépen harmonizál egymással és mennyire jól mutatnak együtt, azt a természet már régóta tudja. Most mi, designerek is újra felfedezhetjük! 🙂