Manapság, amikor sokan adják polihisztorkodásra a fejüket és vágnak bele egymaguk az internetes jelenlét sűrű dzsungelébe, kimondottan hasznos, ha a polihisztor-növendék tiszába kerül egy-egy ilyen kifejezéssel. Folytatódjék tehát a designer szótár, ezúttal netes kiadásban. Ez a Webdesigner szótár, kimondottan a webes kifejezések témájában 🙂 (bemelegítőnek itt az előző rész!)
Minden szakmának megvannak a maga szakzsargonjai. Köszönhetően a filmeknek és sorozatoknak, az orvosoké, ügyvédeké, illetve hasonló, nagy múltú foglalkozásoké közismert. Már hogy van nekik, több nem 😀 A közönséges földi halandó ezeket nem beszéli. De tisztában van vele, hogy vannak ilyenek, még ha kimondottan a hasonló területekre is asszociál, ha a szakzsargonra kell példát hozni. Nos, ez az újabb szakmákra, így a webdesignerekre is igaz. A szakmai nyelv használata pedig megnehezíti a kommunikációt két fél között. Ilyenkor az ember szinte észre sem veszi, hogy mások számára érthetetlen szavakat, kifejezéseket használ, a másik fél pedig gyakran nem akar tájékozatlannak tűnni, és inkább próbál lépést tartani, amennyire tud. Vagy, és ez a nehezebb dió, azt hiszi, érti, miről van szó, így pedig elbeszél egymás mellett a designer és a megrendelő. Ezt a problémát hivatott enyhíteni a webdesigner szótár cikk 🙂 Lássuk tehát a mai adagot!
Above the Fold, vagy más néven a Hero szekció
„Above the fold”, azaz „a hajtás fölött” annak a résznek a neve, amit elsőként meglátsz, mikor megnyitsz egy honlapot. Mondhatnám úgy is, hogy „a weblap teteje”. Ez a rész kulcsfontosságú, mert itt kell elhelyezni a leginkább figyelemfelkeltő és kulcsfontosságú tartalmakat. Cselekvésre ösztönzőnek kell lennie, hívogatónak, és összességében a teljes weboldal kvintesszenciáját tartalmaznia kell, mind vizuálisan, mind tartalmilag. A weblap töltési sebessége és teljesítménye is itt „vizsgázik” először. Ha 2-3 másodpercnél többe telik, míg ez a rész megjelenik, az már elég kontraproduktívnak számít.
A/B tesztelés
Az A/B tesztelés egy olyan módszer, amelyet weboldalak és alkalmazások optimalizálására használnak. Ennek során két változatot (A és B) hoznak létre egy adott elemről, például egy címről, gomb elrendezésről vagy szövegről. A látogatók véletlenszerűen az egyik vagy a másik változatot látják. Aztán az analitikai adatok alapján értékelik, hogy melyik változat teljesít jobban a kitűzött célok, például a kattintási arány vagy konverziók szempontjából. Az A/B tesztelés segít az optimalizálásban és a felhasználói élmény javításában, mivel valós adatokra lehet építeni általa.
Breadcrumb, avagy a kenyérmorzsa navigáció
A kenyérmorzsa navigáció egy olyan webes tervezési elem, amely a felhasználóknak segít az oldalon való tájékozódásban. Ez egy hierarchikus útvonalat jelenít meg az oldal struktúrájában, általában a főkategóriától kezdve a konkrét aloldalakig vezető utat. Az mégse járja, hogy a felhasználónak térképet kelljen rajzolni, hogy eligazodjon egy oldalon. Nem fog. A legtöbbjükből fájóan hiányzik a felfedező véna… :D. A kifejezés a kenyérmorzsákhoz hasonlóan azt szimbolizálja, hogy a felhasználó „visszakövetheti” az útját az oldalon, segítve ezzel a tájékozódást és az egyszerűbb visszanavigálást a weboldalon.
Call-to-Action (CTA) gomb
A CTA, vagyis „Call to Action” egy olyan tervezési elem a weboldalakon, amelyet arra terveznek, hogy ösztönözze a látogatókat egy adott cselekvésre. Ez lehet például egy vásárlás, feliratkozás, letöltés vagy bármilyen más tevékenység, amelyet a weboldal tulajdonosa kíván elérni. A CTA gomb feladata, hogy a látogatóból vásárlót/megrendelőt/feliratkozót/stb. konvertáljon, ehhez pedig nagyon jól elhelyezett és megtervezett stratégiára van szükség megjelenést és elhelyezést illetően is.
CMS (content management system)
A CMS, vagyis tartalomkezelő rendszer egy olyan szoftver vagy online platform, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy könnyedén létrehozzanak, frissítsenek és kezeljenek weboldalakat vagy más digitális tartalmakat. Csak regisztrálsz és/vagy letöltöd, telepíted, és már van is egy felületed, amin dolgozhatsz. A CMS rendszerek általában segítenek is a tartalom egyszerű szerkesztésében, hiszen a célközönségük komoly része nem rendelkezik komolyabb technikai ismeretekkel. Tartalmaznak szövegszerkesztő eszközöket, médiafeltöltési lehetőségeket és egyéb funkciókat, amelyekkel könnyedén testre lehet szabni és frissíteni a weboldalt. A legismertebb CMS példák közé tartozik a WordPress, Joomla, Drupal és más hasonló rendszerek.
Cookie-k
A cookie egy kisméretű adatfájl, amit a weboldalak a böngésződ eszközén tárolnak. A cookie-k információkat tartalmaznak, például felhasználói preferenciákat, beállításokat vagy más webes tevékenységek adatait. Például segítenek a weboldalaknak emlékezni rád és az előző interakcióidra, ezáltal személyre szabva a felhasználói élményt. Például a bejelentkezési adatokat vagy a bevásárlókosár tartalmát tárolhatják, hogy ne kelljen újra megadnod azokat a következő látogatásodkor. A cookie-k többnyire anonim adatokat tárolnak, és azokat a felhasználó beleegyezésével használják fel.
Domain
Az egyik legfontosabb dolog, ami a weboldalt meghatározza, az a név, amin keresztül az oldal elérhető, ha beütöd a böngészőbe. Ezt a nevet hívjuk domainnévnek, amely a háttérben a webhely IP-címére mutat. A domain neve egyedülálló a világon, így minden webhely egyedi azonosítóval rendelkezik. Például az „ilkrea.hu” egy domain név, és amikor ezt a címet böngésződbe írod, akkor az a DNS (Domain Name System) rendszer segítségével a megfelelő IP-címre irányítja a kérést, és a böngésző megjeleníti az oldalamat. A domain kiválasztása és regisztrációja fontos lépés a webhely indításakor, és egyedi, könnyen azonosítható név kiválasztása segíti a látogatókat abban, hogy könnyen megtalálják és felismerjék a weboldalt az interneten.
Favicon
A „favicon” egy rövidítés a „favorite icon” kifejezésből. Egy kis ikon, amely egy weboldal címét vagy márkáját reprezentálja. A honlap böngészője címsorában jelenik meg, valamint a könyvjelzők vagy lapok listájában, a célja, hogy az oldal azonosítható és könnyen felismerhető legyen még akkor is, amikor több böngészőlap van megnyitva. Általában a cég logóját vagy egyedi ikonikus jelképét láthatjuk rajta, ezért is fontos, hogy a logó tényleg jól mutasson minden méretben.
Hamburger Menü
Nem, nem hamburger lesz a menü :D. Így hívják a három kis vízszintes vonalat, amire kattintva az addig láthatatlan menüpontok megjelennek. Az ötletgazda nyilván éhes lehetett, ha három vízszintes vonalba pont egy hamburgert látott bele, és még el is nevezte róla ezt a szuper menürendező elemet :)). Szóval a webdesigner szótár is tartalmaz mókás dolgokat. De mókás elnevezés ide vagy oda, ez a megoldás lehetővé teszi a kompakt és tiszta megjelenést a kisebb kijelzőkön, például mobil eszközökön, miközben a navigációs elemek elérhetők és könnyen használhatók maradnak.
Reszponzív design
A reszponzív design lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tartalom és funkciók megfelelően jelenjenek meg asztali számítógépeken, laptopokon, táblagépeken és mobiltelefonokon egyaránt, dinamikusan alkalmazkodva a képernyő szélességéhez. Így a felhasználók könnyen böngészhetik és használhatják a weboldalt, függetlenül attól, hogy éppen milyen típusú eszközt használnak. A „reszponzív” hívószó a webdesigner szótár egyik alapeleme. Megkerülhetetlen, a mobilhasználat növekedésével és a különböző eszközök sokféleségével egyszerűen muszáj tartania az iramot a honlapoknak is. Vagyis muszáj lenne, Magyarországon még 2024-ben is megmagyarázhatatlanul sok elavult, ósdi honlap ketyeg…
SSL tanúsítvány
Az SSL (Secure Sockets Layer) tanúsítvány egy biztonsági protokoll, amely kódolási technológiát alkalmaz, így a harmadik felek nehezen olvashatják el vagy manipulálhatják azokat. Ezáltal az SSL növeli az adatbiztonságot, például az űrlapok kitöltése vagy a tranzakciók során. A weboldal, amely SSL-tanúsítvánnyal rendelkezik, a böngésző címsorában látható „https” protokollt használja, és gyakran egy zöld lakat ikont is megjelenít, amely jelzi a látogatók számára, hogy a kapcsolat biztonságos. Az SSL-tanúsítványok nélkülözhetetlenek az online bizalom és az adatvédelem szempontjából.
Wireframe, avagy magyarul drótváz:
A drótváz egy olyan tervezési vázlat vagy vázlatterv, amely alapvetően a weboldal vagy alkalmazás struktúráját és elrendezését mutatja be. Ez egy minimális részletességű, egyszerű vázlat, ami elsősorban a tartalom és az elemek elhelyezkedésére koncentrál, figyelmen kívül hagyva a részletes designelemeket, színeket vagy grafikákat. A drótváztervezés célja, hogy a tervező és az ügyfél közötti egyértelmű kommunikációt elősegítse, és segítse a projekt irányának és struktúrájának meghatározását még a részletes tervezés és fejlesztés előtt.
Ahhoz, hogy sikeresen irányítsd és támogasd a digitális projekteidet, érdemes tisztában lenned az ilyen és ehhez hasonló fogalmakkal. A szókincsük megértése segíti a hatékony kommunikációt a webdesign szakemberekkel és fejlesztőkkel, így sokkal kisebb eséllyel beszéltek el egymás mellett. A webdesigner szótár elsajátításával ráadásul nem csak a hatékonyabb kommunikáció jár előnyként, hanem a döntéshozatalban is sokkal jobban fogod tudni, mi merre hány méter. Arról nem is szólva, hogy könnyebben szúrhatod ki az alkalmatlan jelölteket a honlapod vagy vizuális anyagaid kivitelezésére. Érdemes tehát ha nem is rögtön kreatív szakembernek állni, de kicsit megismerkedni a világukkal, legalább, hogy érdemi megbeszélések történhessenek.